Bemutatkozás

Ki is vagyok?

Almási Bence vagyok, a Stamina Fitness edzője.

1992. július 24-én születtem Szegeden és 5 éves korom óta sportolok.

Több sportágat kipróbáltam, de a kick-box volt rám a legnagyobb hatással és ebben voltam a legsikeresebb.

Utánpótlás szinten több Magyarbajnoki címmel és Világkupa győzelemmel büszkélkedhetek, továbbá egyéniben Európabajnokságot, csapatban Európa- és Világbajnokságot nyertem.

16 éves koromban kezdett vonzani az edzői pálya, ekkor már az akkori egyesületemben kivettem a részem a versenyzők felkészítéséből és megkezdtem edzések, edzésrészek tartását. Később kick-box edzői képesítést szereztem, a versenyzői éveim lezárása után pedig az edzői pályámra koncentráltam. Egyesületi szinten utánpótláskorú gyerekekkel foglalkoztam, több sikeres válogatott szintű versenyzőt neveltem ki és szép sikereket értünk el hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt.

Egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán végeztem, ahol Testnevelő-edző szakon diplomáztam. Az egyetemi éveim alatt is folytattam kick-box edzői pályafutásomat, továbbá egy fitneszteremben tartottam különböző csoportos edzéseket.

2014-ben kezdtem el kick-box személyi edzések tartásával foglalkozni és ebben az évben nyitotta meg kapuit a Stamina Fitness, amit egyéni vállalkozóként üzemeltetek. Itt minden edzést én tartok, tehát bármelyik edzéstípust választod, velem fogsz találkozni!

Igyekszem minél intenzívebb és változatosabb edzéseket tartani, legyen szó személyi- vagy kiscsoportos edzésről. Kreatívnak tartom magam és a hozzám edzésekre betérő vendégek mindig kellemesen elfáradva távoznak.

Az edzőterem üzemeltetése mellett a másik nagy „szerelmem” a táboroztatás, napközis nyári gyerektáborokat szervezek évek óta. Ezek közül a legismertebb és legsikeresebb a Sportválasztó Tábor.

Várok mindenkit sok szeretettel az edzéseimre, illetve a nyári táboraimra!

Almási Bence